2009-10-23

Játékajánló: Machinarium

Nem számítok nagy játékosnak, tulajdonképpen úgy is modnhatjuk, hogy kinőttem már belőle. Néha viszont jól esik újra gyereknek lenni és csak játszani egyet. Itt jelentkezik a problémám: ritkán játszom és nem hosszú időre. Mi is ezzel a problema? Ha leülök öcsém gépe elé -feltéve ha szabad- és játszani próbálok nem jól szórakozom hanem rájövök, hogy mennyire balek vagyok mert a Quake I komplexitását a mai játékok eléggé túlszárnyalják én meg amikor játszok nem szívesen gondolkozok vagy stratégiázok. Szórakozni akarok és kész.

A másik gond, hogy GNU/Linux-ra "száműztem" magam így nem olyan gyakori a jó játék illetve a játék egyáltalán. Az oldalon annó szerepelt World Of Goo-t megjelenésekor megvettem és azzal húztam mostanáig. Szerencsére találtam egy játékot ami szintén ilyen 2D fungame kategóriába esik és Linux/Mac/Win platformon is egyaránt elérhető. Ezt szeretném megosztani veletek.

Szóval a történet szerint egy szeméttelepre frissen kidobott robotot alakitunk, akinek az első feladata az, hogy összeszedje romjait és ezután kezdődik a nagy kaland aminek során úgymond minigame-eket és puzzle áradatokat kell megoldanunk melyek a történet előrehaladtával egyre nehezednek. A stílusa elég egyedi és már két darab independent game award-ot is bezsebelt szóval mindenkinek csak ajánlani tudom. Akit jobban érdekel a téma annak ajánlom a játék honlapjának felkeresését illetve ezen YouTube videó megtekintését. Próbaverzió sajnos csak a Mac és Win változatokból van illetve a fentebb linkel oldalon is kipróbálható.

UI.: 25 USD-be kerül VAT-al együtt és ehhez megkapjuk a játék zenéjét is. És ami a legszomorúbb flash alapú de játszható és nem lassú.

0 comment(s):