Gondolom mindenki túlélte a karácsonyt és próbálja kiheverni a nagy családi "étkezések" fáradalmait, hogy erőt gyűjtsön a holnapi esti ivásra. Remélem meg vagytok elégedve azzal amit a Jézuska hozott. Nos én igen. Tudniillik barátnőmtől megkaptam Dan Brown ötödik kötetét amely Az elveszett jelkép címet viseli.
Eddig elolvastam az író összes könyvét és az kell, hogy mondjam, hogy hozta a tőle elvárt színvonalat amely megmutatkozik a történet lendületességében, érthetőségében és abban, hogy szerintem hatalmas kutatómunka áll a dolgok mögött még akkor is ha a szöveg nagy része a fantázia szüleménye vagy írói szabadsággal van kezelve.
Történetünk főhőse ezúttal is Robert Langdon, a Harvard Egyetem szimbólumkutatója akinek a kalandjait már két kötetben kísérhettük nyomon a jelenlegit nem számítva. Professzorunk története 2000-ben kezdődött az Angyalok és Démonok című könyvben melyet csak 2009-ben filmesítettek meg annak ellenére, hogy a történet időrendjét tekintve ez az első. A történet csak 2003-ban folytatódott a legnagyobb port kavart A Da Vinci kód című kötettel melyet jóval hamarabb, már 2006-ban a vászonra vittek. Végül hat évnyi várakozást követően 2009 szeptember 15-én jelent meg a folytatás az USA-ban. Nagyon ügyesen lett kiválasztva a kiadás napja hiszen 09/09/15 -> 09+09+15=33 és mint azt már a könyvet elolvasva tudom: "a 33. fokon minden kiderül". Sajnálatos módon a magyar kiadás nem követte ezt az analógiát de a könyv olvasati értékét nyilvánvalóan nem fogja negatívan befolyásolni.
Akik szeretik az összeesküvés-elméleteket, szabadkőművességet és nem vetik meg a vallásosságot azoknak különösen ajánlott az USA fővárosában, Washington-ban játszódó történet elolvasása amely ezúton is több szálon fut és szép csattanóval zárul. Számomra még mindig az Angyalok és Démonok a legjobb Dan Brown mű, de Az elveszett jelképnek sikerült A Da Vinci kódot letaszítania második helyéről. Remélem nem kell újabb hat évet várni a következő kötetre és azt is, hogy ha megfilmesítik a történet nem lesz annyira megcsonkítva és kifacsarva ahogyan az az általam legjobban kedvelt könyvvel történt.
Végezetül nézzetek meg egy interjút az íróval amelyhez angol tudás ajánlott:
A videót pedig a Barnes & Noble Studio-nak köszönhetjük.
1 comment(s):
Nálunk a Párom érdeklődik leginkább a könyv iránt, egyenlőre még nem sikerült megszereznem, majd próbálkozom a könyvtárban:)
Post a Comment